
A spanyol szerint jelenleg inkább tanulnak és kísérleteznek, mintsem az eredményekért harcolnak.
Fernando Alonso váratlanul nyers rádióüzenettel szembesítette versenymérnökét a futam közben, miközben az Aston Martin továbbra is a technikai alapokat tanulja.
Először nem közölt nézőszámot Miami, miközben több helyszín is rekordot döntött.
A brit pilóta a futam hajrájában talált rá a megoldásra Miamiban.
A Miami Nagydíj után kemény üzenetek mentek oda-vissza a paddockban.
Franco Colapinto egy korai koccanást túléve szállított pontokat az Alpine számára a Miami Nagydíjon, ahol Andrea Kimi Antonelli diadalmaskodott.
Nyoma veszett Adrian Sutil 22 millió dollárt érő Koenigseggjének, az ügyben az Interpol is nyomoz.
Lewis Hamilton és Franco Colapinto miami ütközése nem maradt következmények nélkül, a brit pilóta ugyanis a pályán vett elégtételt.
A Mercedes csapatfőnöke szerint túl gyorsan nőnek az elvárások a fiatal olasz körül.
A fiatal olasz három pole-t váltott győzelemre zsinórban, ezzel történelmet írva a Forma–1-ben.
Váltóhiba okozta a látványos ütközést, amely mindkét versenyző futamát tönkretette Miamiban.
A rajt utáni káoszban sérült meg végzetesen a Ferrari aerója Miamiban.
Kimi Antonelli sorozatban harmadszor győzött, és már kényelmesebb fórból várhatja a folytatást.