David Coulthard némileg megkérdőjelezte Sergio Perez csapaton belüli esélyeit az egyéves kihagyása után, mivel úgy véli, Valtteri Bottas a Mercedesnél tartalékosként töltött idénye után „felkészültebb”, mint a mexikói.
A hétszeres világbajnok a második maranellói évére készülve osztotta meg gondolatait a változásról és a tanulás fontosságáról.
A Red Bull korábbi csapatvezetője, Christian Horner határozottan állítja, hogy nem ő hozta meg a döntést, miszerint Liam Lawsont már két versenyhétvége után Juki Cunoda váltotta az istállónál.
Még el sem kezdődött a szezon, de az amerikaiak máris csillagászati összegeket költöttek a felkészülésre.
A téli teszteken a gyári csapat kockáztatott, most viszont az ügyfelek, köztük a címvédő McLaren is arathat, ugyanis Melbourne-ben mindenki megkapja a legújabb specifikációt.
A grove-i istálló juniorja és tartalékpilótája, Luke Browning a japán Super Formulában tesztelt, de a mai nap során esős körülmények között kicsúszott a híres 130R-ben, és a baleset következtében az autója fejjel lefelé állt meg – a pálya mellett.
A mérnökök nem esztétikai okokból nyúltak hozzá az esőlámpához, a Forma–1 kereskedelmi jogtulajdonosának kérése áll a furcsa alakváltás hátterében.
A sportág két ikonikus, ám megosztó figurája szerint a most életbe lépő technikai előírások elvehetik a Forma-1 lelkét, és túlzottan a mérnökök játszóterévé tehetik a versenyzést.
Jelentős modellbővítésre készül idén a román gyártó, ám a gyártósorok ezúttal Törökországban és Szlovéniában indulnak majd be a hazai üzem helyett.
Otmar Szafnauer ijesztő fotót osztott meg, miután a Delta járata kényszerleszállást hajtott végre hajtóműtűz miatt az Egyesült Államokban.
A Forma–1 a premier előtt néhány nappal közzétette a Drive to Survive nyolcadik évadjának epizódlistáját, amelyet végignézve biztosan nem fogunk unatkozni. Egy változás ugyanakkor van a korábbi szezonokhoz képest.
Bár mindkét spanyol versenyző nagy reményekkel vágott neki az új szabályrendszernek, a tesztek során technikai gondokkal szembesültek.
Véget értek a bahreini előszezoni tesztek, ám a valós erősorrendet homály fedi, ugyanis a topcsapatok vezetői feltűnően óvatosan nyilatkoznak az Ausztrál Nagydíj előtt.
Már eddig is irigylésre méltó volt a közel-keleti járőrautó-park, de a most érkezett, egyedi karbon elemekkel vadított hibrid szupersportautó mindenen túltesz.
A Netflix legújabb évadából derült ki, hogy az ausztrál versenyzőnek rendőri kíséretre volt szüksége Miamiban, miután életveszélyes üzeneteket kapott.