
A Ferrari már eldönthette, ki legyen Charles Leclerc csapattársa jövőre.
James Hinchcliffe szerint a Ferrari és Charles Leclerc a legesélyesebb Monacóban.
A Forma–1 hivatalos közösségi médiás felülete reflektorfénybe helyezte Max Verstappen egyik legemlékezetesebb időmérős teljesítményét, amit a 2023-as Monacói Nagydíj kvalifikációján mutatott be.
A kanadai botlások ellenére a McLaren egyre közelebb érzi magát a Mercedeshez, Oscar Piastri pedig bízik a nyers tempó javulásában.
Egyre feszültebb a helyzet a Mercedesnél George Russell és Kimi Antonelli között.
A McLaren korábbi versenyzője szerint Max Verstappent soha nem szabad leírni, még nehéz időszakban sem.
Hamarosan akár a világbajnokságba is beleszólhat a Ferrari, ami kihívást jelenthet a Mercedesnek.
Riccardo Patrese szerint George Russell tavalyi monacói kijelentései annyira tiszteletlenek voltak a Forma–1 egyik legnagyobb hagyományával szemben, hogy a brit versenyzőt akár el is kellene tiltani a Monacói Nagydíjtól.
Lewis Hamilton egyre meggyőzőbb formát mutat a Ferrarinál, amivel komoly kihívás elé állítja csapattársát, Ralf Schumacher szerint pedig pontosan erre a nyomásra van szüksége Charles Leclerc-nek.
Lewis Hamilton pályafutása során számos kiváló csapattárssal osztozott a garázson, ám mindössze két regnáló vagy korábbi világbajnokkal került egyenlő technikai feltételek közé ugyanabban a csapatban.
Az FIA elnöke határozott céldátumot tűzött ki a Forma–1 következő nagy motorreformjára, amely a hibrid korszak végét jelentheti.
A csapat Charles Leclerc hosszú távú szerződéshosszabbításával gyakorlatilag bezárta az ajtót Max Verstappen előtt.
Az F1-es bizottság legújabb döntése értelmében a jövőben szigorúan korlátozzák a régebbi autók tesztelését a versenynaptárban szereplő pályákon.