
Az amerikai alakulat fantasztikusan kezdte az idei szezont, miközben a mezőny újdonsült sztárja szinte egyedül cipeli a hátán a gárdát.
Az aktuális szabályrendszer ugyan csökkentette a Forma–1-es pilóták fizikai terhelését, a sosem látott technikai összetettség miatt a mezőny tagjai mentálisan teljesen kimerülnek.
Nelson Piquet Jr. szerint az egyoldalú közvetítések miatt túlságosan könnyű elítélni a holland pilótát az újságírókkal való konfliktusaiban.
Stabil alapok után most a tempó a cél: Cadillac nagy ugrásra készül Miamiban.
David Coulthard szerint a négyszeres világbajnok később bánni fogja a szuzukai incidenst, miközben az FIA hallgatása is meglepő.
A tizenkilenc éves olasz tehetség két győzelem után vezeti a bajnokságot, és már a végső sikerről beszél.
Fernando Alonso reagált a gyermeke nevét firtató pletykákra, egyúttal leleplezte a kisfiú érkezésének legfontosabb részleteit.
Ralf Schumacher szerint Lewis Hamilton szerződése gyakorlatilag megtiltja a Ferrarinak a csapatutasítások alkalmazását, ami komoly fejfájást okozhat Maranellóban.
A közel-keleti futamtörlések miatti leállás alatt sem áll meg a munka, az ikonikus európai helyszín ismét F1-es autóktól lesz hangos.
Fernando Alonso sosem felejti el a 2012-es belgiumi rajtbalesetet, amely kis híján tragédiával és bajnoki bukással végződött.
A japán futam katasztrófája után egyre többen kérdőjelezik meg Lawrence Stroll döntéseit és a Honda-motorok valós képességeit.
A négyszeres világbajnok lenyűgözőnek tartja a japán sorozatot, a széria jelenlegi lebonyolítása azonban megnehezíti a jövőbeli vendégszereplését.
Peter Windsor szerint a Forma–1 legújabb technikai szabályrendszere teljesen megölte a pilóták zsenialitását, a fókusz az akkumulátorokra terelődött.