A Forma-1 hétfő délután bejelentette, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is három sprintkvalifikációt fognak rendezni a száguldó cirkuszban, valamint most már pontok terén nagyobb lesz a tétje ezeknek a rövid futamoknak.
A Mercedestől az Alfa Romeóhoz igazoló Valtteri Bottas arról beszélt egy podcastben, hogy az Alfa Romeón kívül egy másik csapat is megkereste őt, de túl későn hívták fel az ajánlatukkal.
Joe-nak hívja magát, ő az első kínai Forma–1-es pilóta, és 2022-ben az Alfa Romeo versenyzője lesz. A 22 éves fiatalember először adott interjút Svájcban a Blicknek.
Idén már a Mercedes színeiben áll rajthoz a tehetséges brit versenyző, George Russell, aki hétfőn üléspróbán járt a brackley-i alakulatnál, ahova ellátogatott Lewis Hamilton is.
A 2021-es világbajnokság ellentmondásos befejezése miatt Jacques Villeneuve kíváncsian várja, hogy Lewis Hamilton hogyan áll hozzá az új F1-es szezonhoz.
Az Aston Martin F1-es csapattulajdonosának fia, Lance Stroll azt nyilatkozta, hisz a silverstone-i bázisú alakulat projektjében, így a Ferrari vagy a Red Bull esetleges ajánlata sem gondolkoztatná el.
A Ferrari ügyeiben jártas blogger, Leo Turrini úgy véli, a 2022-es évben is a Red Bull és a Mercedes lehet elöl, míg a Ferrari a motor terén magabiztosan várja a következő szezont, az aerodinamikai oldalon viszont lehetnek nehézségeik.
Az alábbi cikkben érhető el az AlphaTauri élő közvetítése a 2022-es kocsijuk bemutatójáról, amit Pierre Gasly és Cunoda Júki vezethet majd az idei év során.
A Sky Sports F1 vezető kommentátora, David Croft úgy gondolja, hogy az Abu-Dzabi szezonzáró versenyen nem megfelelően alkalmazták a szabályokat, ezzel ellopták a világbajnoki címet a 37 éves brittől. Ezzel együtt úgy véli, ott lesz a rajtrácson a hétszeres világbajnok.
Carlos Sainz első szezonja nem várt eredményeket hozott. A spanyol pilóta hamar beilleszkedett a maranellói csapatba, és rendre felvette a versenyt csapattársával. A két fél már a közös jövőt tervezi, Sainz pedig optimista.
Kiderült, kik lesznek a Michael Mann által készített, Enzo Ferrari drámai életéről szóló film főszereplői.
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton sem hagyja ki a 2022-es Mercedes, azaz a W13-as bemutatóját – derült ki a német istálló weboldaláról. Rajta kívül természetesen George Russell és Toto Wolff is részt vesz az eseményen.
A Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko azt nyilatkozta, hogy két-három nagyobb problémával is szembesültek a 2022-es kocsijuk, az RB18-as tervezése során, és nem volt könnyű dolguk tavaly, hiszen két fronton is nagy feladat állt előttünk.
Nem állunk unalmas hét előtt, ugyanis a szerdai napot leszámítva, minden napra jut egy új 2022-es Forma–1-es autó. A bemutatók második hetét az AlphaTauri nyitotta meg az AT03-as festésének leleplezésével.
A brit The Sun értesülései szerint az új szerződése aláírásával jelenleg Lando Norris a harmadik legjobban kereső Forma-1-es pilóta, de csapattársa, Daniel Ricciardo is szinte ugyanennyit keres.