
A brit világbajnok csak most beszélt arról, milyen hátránnyal kezdte ferraris pályafutását.
Akkumulátorhiba miatt feladta a barcelonai futamot, a gondok sora nem akar véget érni az Aston Martinnál.
Ritka történelmi pillanatot hozott a Forma–1-es Katalán Nagydíj, hiszen több évtizedes szünet után sajátította ki egyetlen nemzet a dobogót.
Lewis Hamilton barcelonai győzelme után nemcsak az első ferraris sikeréről beszélt, hanem arról is, hogy szerinte mi áll a látványos formajavulás hátterében, illetve hogyan látja a világbajnoki küzdelem jelenlegi helyzetét.
Barcelona után a Ferrari már nem csak bizakodik, hanem számolgat.
A spanyolországi nullázás után az FIA is vizsgálja a bajnoki éllovast, akinek az előnye alaposan megcsappant az összetettben.
Nico Rosberg szerint Lewis Hamilton pályafutása egyik legjobb időmérős körét futotta Barcelonában.
A Mercedes megerősítette a váratlan leállás okát, amely komoly hatással volt a bajnoki pontversenyre is a Katalán Nagydíjon.
Lewis Hamilton nyert Barcelonában, addig Charles Leclerc kiesett és komoly pontokat bukott.
Lando Norris a 3. helyen zárta a 2026-os Katalán Nagydíjat, és bár nem tudott beleszólni Lewis Hamilton és George Russell csatájába, a futamot követően elégedetten értékelte saját teljesítményét, miközben elismerően beszélt a Ferrari és Hamilton kiemelkedő formájáról is.
Lewis Hamilton egy tökéletes ütemű virtuális biztonsági autós fázist kihasználva nyert Spanyolországban, miközben a bajnoki éllovas az utolsó percekben kiesett.
George Russell szerencsés körülmények között szerezte meg a 2. helyet Barcelonában a csapattársa kiesésével, de most sokkal inkább a Ferrari tempojával foglalkozik.
A Katalán Nagydíj nemcsak azért marad emlékezetes a Forma–1 rajongói számára, mert Lewis Hamilton megszerezte első győzelmét a Ferrari színeiben, hanem azért is, mert a brit világbajnok a leintés után rendkívül érzelmes nyilatkozatban beszélt arról az útról, amely elvezette őt a sikerig.