
A McLaren főnöke szerint ledolgozták a motorhátrányt, Miami új szabályai előtt bizakodó a wokingi csapat.
A holland pilóta szerint az új technikai finomhangolások alig érezhetőek, de sokkal fontosabbnak tartja, hogy végre hallgatnak a versenyzőkre.
Lewis Hamilton végre megértette a Ferrari drasztikus szuzukai visszaesésének okait, miközben a miami esélyeket az eső és a riválisok is befolyásolhatják.
Fernando Alonso először beszélt újszülött fiáról, miközben az Aston Martin komoly gondokkal küzd.
Sergio Perez szerint Japán után új impulzust kaphat a Cadillac hazai versenyén.
A Miamiban debütáló új technikai szabályok komoly visszhangot váltottak ki a pilótákból, akik végre úgy érzik, érdemben beleszólhatnak a Forma–1 alakításába.
A silverstone-i istálló és japán motorpartnere az öthetes kényszerszünetben gyökeresen átalakította az autót a floridai fordulóra.
Az áprilisi szünet után motorikus szoftverfrissítéssel érkezik a Forma–1 a Miami Nagydíjra, amely megszünteti a pilóták kényszerű spórolását.
A Ferrari jelentős fejlesztésekkel érkezik a Miami Nagydíjra, de a pilóták szerint a Mercedes utoléréséhez ez a csomag önmagában még kevés lesz.
A vb-éllovas Antonelli Miamiban még kompromisszummal indul, az érdemi fejlesztések Kanadában jönnek.
Stefano Domenicali megerősítette, hogy a Forma–1-nek szigorú határideje és konkrét B-terve is van az év végi futamok megmentésére.
A McLaren hozza az újításokat, de Piastri szerint ez még kevés lehet a Mercedes ellen.
Kisebb malőrrel indult Andrea Kimi Antonelli miami hétvégéje, miután a Mercedes garázsában véletlenül leöntötte versenymérnökét.