
A Pirelli fioranói gyakorlásának igazi szenzációját nem az új abroncsok jelentik, hanem a Ferrari volánja mögött ülő világbajnok.
Holland sajtóértesülések szerint Max Verstappen versenymérnöke kitölti a jelenlegi szerződését, majd a legnagyobb riválisnál folytatja a pályafutását.
A holland klasszis esetleges távozása megnyithatja az utat a McLaren ausztrálja előtt egy döbbenetes átigazolás felé.
Döntő fontosságú egyeztetések várnak a Forma–1 vezetőire, ahol a szakértők szerint a sportág irányítóinak végre független és semleges álláspontra kell helyezkedniük.
Hiába a pilóták egyértelmű elégedetlensége, a Forma–1 nem tervez szabálymódosítást, miközben Lando Norris a magánéleti pletykákat is eloszlatta.
Oscar Piastri őszintén beszélt a Mercedes motorfölényéről, miközben egy interjúban kíméletlenül beszólt a rivális maranellóiaknak is.
Saját zsebből kellene fizetnie a holland sztár érkezéséért?
Megrövidítették Jonathan Wheatley kényszerszabadságát, így a brit szakember a vártnál sokkal korábban állhat munkába új csapatánál.
A Red Bull csapatfőnöke szerint soha nem látott még ilyen erős mezőnyt a Forma-1.
Laurent Mekies szerint a technikai és szabályozási problémák azonnali megoldása jelentheti az egyetlen garanciát a holland pilóta maradására.
Kőkemény háttérmunka és rengeteg szimulátorozás kellett ahhoz, hogy a hétszeres világbajnok végre otthon érezze magát Maranellóban az idei szezonra.
Az 1996-os világbajnok szerint egyetlen ember képes megmenteni a silverstone-i alakulatot, ehhez viszont csupán türelemre lesz szükségük.
Sergio Perez szerint a közelgő Miami Nagydíj sorsdöntő lesz a mezőny végén szenvedő amerikai alakulat idei szezonja szempontjából.