-crop-1200x800.jpg)
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton csalódottan nyilatkozott arról, hogy nem tudott részt venni a Ferrari szombati milánói divatbemutatóján, mivel beteg kutyája, Roscoe mellett kell maradnia.
A négyszeres világbajnok Max Verstappen nem fogja megkísérelni a motorsport legrangosabb elismerése, a Tripla Korona vagy Triple Crown megszerzését.
Jos Verstappen, a négyszeres F1-es világbajnok Max Verstappen édesapja megnyerte a Belga Rally-bajnokságot.
Jacques Villeneuve Flavio Briatore figyelmébe ajánlotta az idén is bajnoki címet szerző spanyol versenyzőt.
Max Verstappen szombaton első alkalommal ült GT3-as autóba a Nürburgring Langstrecken Series futamán, ahol Chris Lulham csapattársával együtt rögtön győzelmet aratott.
Lewis Hamilton történelmi mélyponton van a Ferrarinál, ugyanis még egyetlen dobogót sem szerzett a 2025-ös szezonban.
Fernando Alonso 2007-ben hatalmas reményekkel és további bajnoki címekre éhesen érkezett meg a McLarenhez, hogy aztán a szezon végén rögtön távozzon is Wokingból. A spanyol pilóta elmondta, részben mivel gyűlt meg a baja abban az évben.
A McLaren ügyvezetője, Zak Brown megerősítette, hogy az alakulat nem változtat a hozzáállásán, már ami a versenyzőik házon belüli párharcát illeti, hiába jelent rájuk egyre nagyobb veszélyt Max Verstappen.
Carlos Sainz és Charles Leclerc csak némi kitérővel tudott hazautazni az Azeri Nagydíjról, de a spanyol elmondása szerint a furgonos kalandjuk életre szóló élmény marad számukra.
A Haas korábbi csapatvezetője, Günther Steiner úgy véli, a McLaren idővel megkéri majd Lando Norrist arra, hogy támogassa Oscar Piastrit az egyéni bajnokság megnyerésében.
Max Verstappen és csapattársa, Chris Lulham nyerte az NLS négyórás futamát a legendás Nürburgring-Nordschleifén, miután a páros tulajdonképpen rajt-cél győzelmet aratott a GT3-as Ferrarival.
A Mercedes műszaki igazgatója szoros csatát vár a konstruktőri második helyért a Ferrari és a Red Bull ellen.
Ralf Schumacher szerint kritikus ponthoz érkezett Lewis Hamilton és versenymérnöke, Riccardo Adami kapcsolata a Ferrarinál.