

A Mercedes mérnöke szerint Antonelliben ugyanaz a ritka plusz van meg, mint a legnagyobb bajnokokban.
A címvédő szerint a McLaren jelenleg nem képes rendszeresen a dobogóért harcolni.
Az Aston Martin nagykövete szerint Alonso megérdemli, hogy győzelemmel zárja pályafutását.
A hétszeres világbajnok kínai dobogója után úgy érzi, a Ferrari végre hozzáigazította az autót, így visszanyerte elvesztett motivációját.
Egy gyanútlan VIP-vendég felvétele buktatta le az energiaitalosokat, ugyanis súlyos aerodinamikai titokra derült fény a kínai paddockban.
Az Aston Martin vezetése szerint a pilóták túl nagy nyomás alatt állnak.
Az FIA rábólintott a Ferrari kínai hétvégén visszavont újításaira, így a módosítások már a Japán Nagydíjon bevethetők.
A négyszeres világbajnok a Nordschleifén versenyez, közben az F1 új szabályait is bírálta.
Nem akármilyen alkotás érkezik a képernyőkre, ugyanis a Sky új dokumentumfilmje Luca Cordero di Montezemolo lenyűgöző életútját dolgozza fel.
A Mercedes csapatfőnöke úgy véli, Verstappen frusztrációja a borzalmasan viselkedő autónak szól, nem pedig az új Forma-1-es szabályoknak.
Váratlan együttműködést kötött az amerikai alakulat a japán TOHO stúdióval, így a legendás filmbéli szörnyeteg is feltűnik a versenypályákon.
A 2026-os szezon elején ismét az egykiállásos taktika uralkodik, sokak szerint a Pirelli túl óvatos.
2026-ban utoljára versenyez a MotoGP Phillip Islanden, 2027-től Adelaide veszi át a helyét.
Két nappal a várva várt brazíliai MotoGP-futam előtt özönvízszerű esőzések árasztották el a goiâniai aszfaltcsíkot és annak környékét.
A dzsiddai szervezők mindent bevetettek a tavaszi versenyhétvége megmentéséért, a sportág döntéshozóit azonban nem győzte meg az extrém katonai ajánlat.