


A világbajnok szerint csak rendkívül negatív forgatókönyv esetén hagyná el a Forma–1-et.
A bikásokat irányító Laurent Mekies nem tart attól, hogy Max Verstappen kiszáll a Forma–1-ből. Szerinte az is simán előfordulhat, hogy a holland sajátítja majd el a legjobban az új szabályokat.
A paddockból. származó pletykák és megbízható források szerint minden akadály elhárult, így hat év szünet után visszatérhet a versenynaptárba a sokak által hiányolt Isztambul Park.
George Russell ott folytatta, ahol a Mercedes a múlt héten abbahagyta, és a leggyorsabb idővel zárta a bahreini második teszthét nyitányát, miközben a McLaren is villantott.
A négyszeres világbajnok nem finomkodik a 2026-os szabályokkal kapcsolatban, szerinte ugyanis a királykategóriának teljesen el kellene határolódnia az elektromos irányvonaltól.
George Russell zárta az élen a második bahreini teszthét első napját, ahol a Ferrari és a McLaren is biztató formát mutatott, a Red Bull és a Cadillac viszont technikai gondokkal küzdött.
Miközben egyes szereplők biztonsági kockázatot látnak az új szabályok miatti bonyolult rajtprocedúrában, a rutinos pilóták, köztük Hamilton és Verstappen, inkább elviccelik a helyzetet.
Hiába gyorsult Fernando Alonso, a technika ördöge közbeszólt.
A hétszeres világbajnok szerint a rémálomszerű tavalyi év után végre testben és lélekben is újjáépítette magát, az új technikai szabályok szerint épült Ferrarit pedig sokkal inkább magáénak érzi, mint elődjét.
A bahreini tesztek árnyékában ülésezett az F1 Bizottság, ahol bár a szabályok drasztikus módosítását egyelőre elvetették, a motorfronton forrnak az indulatok a sűrítési arányok körül.
A maranellóiak egy nehezen másolható, a kipufogógázokat hasznosító aerodinamikai elemmel lepték meg a mezőnyt a bahreini tesztek második hetében.
David Coulthard nem érti, Lewis Hamilton miért nem vitt magával bizonyos kulcsembereket a Mercedestől a Ferrarihoz, miközben ő is kiemelte, hogy milyen fontos szerepe van egy versenymérnöknek és a vele kialakított kapcsolatnak.
Kövesd velünk élőben a 2026-os bahreini F1-es teszt második felvonásának első napját.
Charles Leclerc futotta meg a leggyorsabb kört a második bahreini teszthét első napjának délelőtti szakasza során, megelőzve ezzel Lando Norrist és Andrea Kimi Antonellit. A Red Bull, az Aston Martin és a Cadillac eközben problémákkal szembesült.
Az olasz rendőrség nyilvánosságra hozta a Mercedes fiatal pilótájának baleseti jegyzőkönyvét, amelyből kiderül, hogyan vesztette el uralmát autója felett a bahreini tesztek előtt.