
A Red Bull hosszú éveken át meghatározó versenymérnöke iránt komoly érdeklődés mutatkozik, miközben jövője egyre bizonytalanabbá válik.
Sajtóhírek szerint a Ferrari 2026-ra is megtartja Hamilton versenymérnökét, Riccardo Adamit.
A Haas egykori csapatvezetője, Günther Steiner úgy gondolja, hogy a jövőre érkező új szabályciklus elején lesznek „kívülállók” és olyanok is, akik „teljesen mellényúlnak majd”.
A háromszoros Forma–1-es futamgyőztes, Johnny Herbert úgy gondolja, a McLaren a következő idényben is egyenlő bánásmódban fogja részesíteni Lando Norrist és Oscar Piastrit.
Alex Albon negyedik idényét teljesítette a Williams színeiben, és az év végén megnevezte azt a pillanatot, amelyre saját elmondása szerint a legbüszkébb, és amely „mindenki számára meglepő volt”.
A Mercedes és a Red Bull új motorfejlesztései új korszakot nyitnak a 2026-os technikai versenyben.
Fernando Alonso különleges autóval hívta fel magára a figyelmet Monacóban.
Max Verstappen elmondta, hogy ha csapatfőnökként rajta múlna, akkor ő mindig kijelölne egy első számú versenyzőt, és elmagyarázta azt is, miért volt számára segítség, hogy egyedül kellett harcolnia a két McLarennel szemben.
A korábbi F1-es versenyző, Karun Chandhok elmondta, hogy nem rúgta össze a port Christian Hornerrel és Helmut Markóval, amikor évekkel ezelőtt távozott a Red Bull juniorprogramjából, de ezzel egyike volt a kivételeknek.
Bár sok olyan statisztikát lehetne említeni, amely megmutatja, hogy Max Verstappen milyen fölényben volt a Red Bull-os csapattársaival szemben az évek során, de van köztük egy, amely tényleg egészen extrém.
A számok alapján Hamilton teljesítménye nem éri el Leclerc korábbi csapattársainak szintjét.
A McLaren csapatfőnöke arról beszélt, milyen értékeket vitt magával a ferraris időszakából Wokingba.
A brit világbajnok teával és süteménnyel lepte meg új csapata tagjait.