
George Russell elvesztette a bajnoki vezetést Japánban, miután technikai problémák, téves beállítások és egy rosszkor jött biztonsági autó is hátráltatta.
Charles Leclerc két elképesztő manőverrel is megörvendeztette a rajongókat, de a maranellóiak nyers tempója továbbra is kevés a győzelemhez.
Hét motoros csapódott egymásnak az Amerikai Nagydíj első körében, így a versenybíróság azonnal piros zászlóval szakította félbe a küzdelmet.
Pattanásig feszült a helyzet a paddockban, miután Max Verstappen kitiltott egy újságírót, a média képviselői pedig az FIA-hoz fordultak.
A döbbenetes sebességkülönbség és egy félreértett védekezés vezetett Oliver Bearman óriási bukásához Japánban, amelyre a pilóták már előre figyelmeztették a szövetséget.
A Ferrari és a Mercedes vezérei a látványos szuzukai előzéseket éltetik, miközben a mezőny komoly biztonsági kockázatoktól tart.
Andrea Kimi Antonelli a Japán Nagydíjon aratott sikerével minden idők legfiatalabbjaként állt az F1-es világbajnoki tabella élére.
A maranellóiak komoly motorhátránnyal küzdenek a domináns Mercedesszel szemben, ráadásul a McLaren is átlépett rajtuk a pályán. Miamiban teljesen új arculatot és szoftvert kaphat a vörös versenygép.
Váratlanul erős tempót diktált Szuzukában a McLaren. A wokingiak egy motorvezérlési áttörésnek és a közelgő fejlesztéseknek köszönhetik a biztató formát.
Drámai mélységekbe zuhant a Red Bull az idei szezonban, miközben az Alpine és a Haas is megelőzte az energiaitalosokat.
Az Aston Martin jelentős lemaradásban van a riválisokhoz képest, így a szuzukai futamot jobb híján egy éles tesztként fogták fel.
Az új, 50-50-es hibrid szabályrendszer több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol.
Ayao Komatsu lerántotta a leplet Oliver Bearman szuzukai balesetének valódi okairól, ami komoly tanulságokkal szolgál az aktuális szezonra.
Max Verstappen és Lando Norris is élesen bírálta az aktuális erőforrásokat, miután a szuzukai futamon többször is a technika döntött a tiszta küzdelem helyett.
Két nullázás után a puszta célba érés is komoly fegyverténynek számított Fernando Alonso számára a szuzukai aszfaltcsíkon.