-crop-1200x800_1440x960.jpg)
Azok után, hogy még márciusban bejelentették az új kereskedelmi Concorde-szerződés megszületését, a Forma–1 és az FIA most megerősítette, hogy a kormányzásra vonatkozó megállapodást is megkötötték a 11 alakulattal karöltve, vagyis minden szempontból biztosítottá vált a széria jövője.
Ralf Schumacher újra keményen kritizálta Lance Strollt, és Leonardo Fornarolit látná szívesebben az Aston Martinnál.
A Haas francia versenyzője, Esteban Ocon elismerte, hogy Fernando Alonso rafinált vezetése is közrejátszott abban, hogy az Aston Martinnak sikerült előttük végezni a konstruktőri bajnokságban.
Bár még csak szűk egy hete ért véget a 2025-ös Forma–1-es idény, a háttérben már mindenki hónapok, vagy inkább évek óta készül a 2026-ban érkező szabályváltozásokra. A Honda pedig most adott nekünk némi ízelítőt abból, mi várható a hanghatások terén.
Max Verstappen a hírek szerint nem lesz ott az Üzbegisztánban rendezett, szokásos év végi FIA díjátadó ünnepségen, mert állítólag nem érzi jól magát.
Azok után, hogy végül nem maradt ellenfele az elnökválasztási folyamatban, nem meglepő módon eldőlt, hogy a következő négy évben is Mohammed bin Szulajm vezeti majd a Nemzetközi Automobil Szövetséget.
Adrian Newey új szerepköre miatt Christian Horner már nem lehet opció az Aston Martinnál.
Sebastian Vettel is meglepődött mentora visszavonulásán.
Oscar Piastri vezette legtöbbször a bajnokságot anélkül, hogy világbajnok lett volna.
Anthony Hamilton új céget alapított, ami fia jövőjét is meghatározhatja.
Ted Kravitz szerint Laurent Mekies rosszkor közölte Júki Cunodával a menesztés hírét.
Ralf Schumacher szerint a Red Bull már döntött Helmut Marko utódjáról.
Az FIA új, közérthetőbb elnevezéseket vezet be a 2026-os technikai újításokhoz