
A Mercedes egy teljesen új koncepciójú hátsó szárnnyal sokkolta a paddockot a bahreini előszezoni teszt utolsó napján.
Az AmpR Medium platformmal a Renault az elektromos jövőt és a hibrid technológiát is megtartaná.
Romain Grosjean már nagyon várja, hogy ismét teljes szezont futhasson az IndyCarban, és ha már visszatér, akkor összehasonlította azt a Forma–1-gyel is.
Több mint ezer kör után bizakodva várja a 2026-os rajtot az Alpine.
A 2026-os rajteljárás alaposan megkavarta a mezőnyt, Russell szerint ez dönthet futamokról.
A Cadillac ugyan Ferrari-motort használ, mégsem vásárolta meg az összes elérhető alkatrészt.
Drámai a helyzet az Aston Martin háza táján, ugyanis a vadonatúj Honda-erőforrás az akkumulátorokat sem képes megfelelően tölteni.
A MotoGP Thaiföldön, a burirami pályán folytatja az előszezonját, a szombati napon pedig a gresinis Alex Marquez bizonyult a leggyorsabbnak, miközben a címvédő, Marc ugyan szintén nem ment rosszul, de kétszer is esett a gyári Ducatival.
A Cadillac újoncként vág neki az idei szezonnak, és bár bőven akad még teendőjük az autójukkal, a hangulat remek.
Oscar Piastri elismerte, hogy a második bahreini teszthét végére ő és az istálló is „kicsivel optimistábban” szemléli már a dolgokat, de kijelentette, hogy szerinte a McLarent jelen pillanatban nem lehet első számú favoritnak nevezni.
Befejeződött a 2026-os Forma–1-es előszezon, amely során Charles Leclerc futotta a leggyorsabb kört a Ferrarival, miközben a tizenegy tagú mezőny elképesztő távolságot tett meg Szahírban.
A Red Bull befejezte a bahreini tesztelést, és bár rengeteg adatot gyűjtöttek, a csapatvezetés és a pilóták is óvatosak maradtak.
Az Aston Martin bahreini tesztjét folyamatos műszaki problémák nehezítették, de a háttérben már megkezdték a felkészülést a javított motor bevetésére.
A maranellóiak biztató napot zártak a teszteken, Charles Leclerc és Frederic Vasseur mégis inkább a megbízhatóságot emelte ki a köridők helyett.
Az új előzési rendszer leváltja a DRS-t, de több versenyző szerint egyelőre kevés előnyt ad.